Novemberben hidegre fordul az idő, lassan itt a tél. A természet már jó előre jelezte ezt a növényeknek és az állatoknak, hogy felkészülhessenek. Takarózzanak be, vegyenek vastag bundát, bújjanak el, és főleg gyűjtsenek elég ennivalót, energiát a szűkös napokra. Vagy állítsák át magukat takarékos üzemmódra.

 

Akik elbújnak

A békák, varangyok, gőték, szalamandrák elbújnak a tél elől. Falevelek, mohos fatörzsek, kövek alá, fák gyökerei közé, néha a talajba vackolják be magukat. Némelyikük a tó iszapjában keres menedéket, akárcsak a halak. Ott zuhan mély álomba, s alszik tavaszig vagy legalábbis míg jég borítja a víz felszínét. Mások az enyhébb téli napokon időnként felébrednek, és próbálják megtömni a hasukat valamiféle táplálékkal, hogy aztán tovább bírják a nehéz időket.

 

  

 

A téli álmot alvók

A sünök se sokat teketóriáznak, családostul téli álomra vonulnak avarból készített, meleg vackukba a bokor alá, gyökerek közé. Ősszel igyekeznek sokat enni, hogy a megvastagodott zsírpárnájukban összegyűljön elég energia. Ennek ki kell tartania, míg alusznak. Mégis a sünök fele elpusztul télen! Hiába állítják át a szervezetüket az alvással egészen takarékos üzemmódra, így sem mindig elég az ősszel felhalmozott üzemanyag benne tavaszig. Főleg a nyár végén született kis sünök számára veszélyes a téli időszak. Ők még túl gyengék, és nem képesek a szervezetük működését egészen lelassítani. Sok sün pusztul el akkor is, amikor enyhe a tél. Olyankor felébrednek téli álmukból. Próbálnak ennivalót keresni, de csak elpazarolják az értékes energiát a zsírpárnájukból.

 

A szunyókálók

A medvék csak szunyókálnak a barlangjukban, nem alusszák át az egész telet. Időnként felébrednek, eszegetnek. A téli pihenő azonban nagyon fontos a számukra. Ekkor születnek a kis bocsok. De ha hosszú és meleg az ősz, s van elég gyümölcs, bőséges a bogyótermés az erdőben, megfigyelték, hogy pl. a grizzlyk nem vonulnak el a barlangjukba. A Föld felmelegedésével viszont egyre gyakoribb, hogy hosszú az ősz, és korán beköszönt a tavasz. Így a medvéknek kevés idejük marad a pihenésre. A bocsokat is csak rövid ideig tudják gondozni a barlangban. S azok túl gyöngék, sérülékenyek még, amikor tavasszal el kell hagyniuk a meleg otthonukat. Jegesmedvééknél az év legzordabb hónapjaiban az anyaállat vonul vissza a hóból és jégből épített barlangjába, hogy pihenjen és világra hozza kicsinyeit. Hosszan alszik, még a szívverése is lelassul, míg csak meg nem születnek a bocsok. A kicsik négy hónapig a barlangban maradnak, csak aztán merészkednek ki a sarki jeges világba.

 

  

 

Tudtad?

A kis katica keres egy fagymentes zugot a ház gerendái közt, ott bevackolja magát, és áttelel. De a földbe ássa magát, ha kemény lesz a tél. Ezért állítják a tudósok, hogy a legjobb időjósok a katicabogarak.

 

Feladat

Amikor az állat téli álmot alszik, a teste lehűl, szervezetének működése lelassul. Hogyan nevezzük ezt az állapotot idegen szóval? Egészítsd ki a mássalhangzósort a szétszóródott magánhangzókkal, és megtudod.

H...B...RN...C......