Sorozatunk zárórészében azokat a fantasztikus sportolókat mutatjuk be –  a múlt legendás játékosait és a jelen legnagyobb sztárjait –, akiknek a tenisz, ez a csodálatos sportág a hihetetlen népszerűségét köszönheti.

Köztudott, hogy a tenisz legfontosabb versenyei a Grand Slam tornák, így természetesen a sportág legnagyobb egyéniségei is elsősorban azok, akik egy vagy több ilyen típusú versenyt nyertek pályafutásuk során. Érdekesség viszont, hogy eleinte a Grand Slam versenyeken nem vehettek részt a hivatásos teniszezők, pedig ők értelemszerűen sokkal magasabb szinten űzték a sportágat, mint az amatőrök. Ezen a tarthatatlan és a teniszezés színvonalát rontó helyzeten végül sikerült túllépni, s azóta a profi teniszjátékosok is indulhatnak az ausztrál, a francia, az angol és az amerikai nyílt bajnokságon, tehát a Grand Slam tornákon. Ez a változtatás ugrásszerűen megnövelte a versenyek színvonalát és nézettségét, és hamar megjelentek a férfi és női mezőnyben is a rendkívül magas színvonalon teniszező és rengeteg pénzt kereső teniszsztárok.

 

  

 

A férfiak között Rod Laver volt az első és eddig az egyetlen a profi mezőnyben, akinek sikerült elérnie a Grand Slamet, tehát megnyerni a négy nagy tenisztorna mindegyikét egy éven belül. A nők között is mindössze két olyan versenyző van, Margaret Smith Court és Steffi Graf, aki végbevitte ez a nem mindennapi bravúr.

 

  

 

Az 1970-es években a svéd Björn Borg uralta a teniszpályákat a férfiak között. Az ő legnagyobb ellenfele, a tenisz történetének egyik legnagyobb egyénisége, John McEnroe volt, akinek legendásan lobbanékony viselkedése, a játékvezetőkkel való örökös veszekedései (itt megnézheted!)legalább annyira emlékezetesek, mint a művészien kivitelezett szervái és ütései. A következő korszak nagymenői a német Boris Becker és a svéd Stefan Edberg volt. Mindketten hat Grand Slam elsőséget szereztek pályafutásuk során. Érdekes, hogy egyiküknek sem sikerült a párizsi Roland Garros megnyerése, így ez a trófea mindkettejük vitrinjéből hiányzik.

 

  

 

Az 1990-es évek leginkább két amerikairól, André Agassiról és Pete Samprasről szóltak. Előbbi nyolc, utóbbi pedig összesen tizennégy(!) Grand Slam tornát nyert. Agassi mind a négy nagy versenyt megnyerte, Samprasnak azonban Beckerhez és Edberghez hasonló a Roland Garros nem jött össze.

 

 

A mai férfi teniszmezőnyt egyértelműen három versenyző, Roger Federer, Rafael Nadal és Novak Đoković uralja. Ők valószínűleg a tenisz történetének valaha volt legkiemelkedőbb játékosai. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ők hárman nyerték a legtöbb nagy tornát a férfi tenisz történetében.

 

 

A női tenisz mezőnye jelenleg sokkal színesebb, mint a férfiaké, itt ugyanis jóval több olyan versenyző van, aki az élmezőnyhöz tartozik. A számos sztár közül is kiemelkedik a tenisztörténet legsikeresebb testvérpárja, Venus és Serena Williams. Előbbi 7, utóbbi 23(!) egyéni Grand Slam győzelmet mondhat magáénak. Ez olyan egyedülálló teljesítmény, amely nehezen ismételhető meg.

 

 

Nem feledkezhetünk meg a jelenlegi legjobb magyar és szlovák teniszezőkről sem, már csak azért sem, mert mindkét ország versenyzői mostanában komoly eredményeket tudnak felmutatni. A legjobb magyar női teniszező, Babos Tímea 2018-ban párosban megnyerte az Ausztrál Nyílt Bajnokságot Melbourne-ben, 2019-ben pedig a Roland Garrost is (itt megnézheted!), így kétszeres Grand Slam tornagyőztesnek mondhatja magát. A férfiak között a legkomolyabb sikereket Fucsovics Mártonnak köszönhetjük, ő 50. a világranglistán.

 

  

 

A szlovák teniszezők között a legjobb női versenyző Dominika Cibulková. Ő is játszott már Grand Slam döntőt, igaz nem sikerült győznie. A férfiak között a világranglistán jelenleg 55. Martin Kližan a legnagyobb sztár. Pályafutása során több rangos tornát is megnyert és egy alkalommal Rafael Nadalt is legyőzte.