Egyszer egy ember vett egy kecskét és egy birkát. Télen az akol, ahol az állatok laktak, nagyon hideg volt. Így hát a kecske és a birka összebújtak, jól melegítették egymást, úgy aludtak.

Egyszer így szólt a kecske a birkához:

– Birka bátyus, legyünk mindig barátok! Soha nem bántalak. Majd a nyájban is meglátogatjuk egymást.

A birka egyetértett a javaslattal, s nagy barátságban töltötték a telet. Elmúlt a tél, beköszöntött a tavasz. A gazdájuk kiengedte őket a nyájba. Majd a nyár szép, meleg napja is elérkeztek. Ekkor azonban a kecske megfeledkezett a barátságról. Egyszer a birka füvet legelt a folyóparton. A kecske földet szórt rá a part tetejéről.

– Ki szórja rám a földet? – kérdezte a birka.

– Én, urad, a Kecske – hangzott fentről a válasz.

Este a kecske az akol közepére feküdt, s azt mondta a birkának:

– Ne gyere a közelembe, bűzlesz, hányok tőled! – s nem engedte a birkát maga mellé.

Elmúltak a szép meleg napok, beköszöntött a hideg tél. Hanem ekkor a kecske nem mert már a birka mellé menni melegedni. Az akol sötét sarkában feküdt, s reszketett a hidegtől. A birka meghallotta a vacogását.

– Ki van ott, ki vacog a sötét sarokban? – kérdezte.

– Én, a szegény kecskéd – felelte a kecske.

– Ha magam mellé fektetlek, hányni fogsz, bűzlök – szólt a birka, aztán kiment az akolból, és lefeküdt a fehér hóra.

 

Tatár népmese

 

Raz jeden človek kúpil kozu a ovcu. V zime bola ovčiareň, kde zvieratá bývali, veľmi studená. A tak sa koza a ovca pritúlili jedna k druhej, zohriali sa, a tak spali.

Raz takto prehovorila koza k ovci:

– Milá ovca, buďme vždy priateľky. Nikdy ti neublížim. Navštívime sa aj v stáde.

Ovca súhlasila s návrhom a zimu strávili v úprimnom priateľstve. Skončila sa zima, nadišla jar. Gazda ich vypustil von do stáda. Potom prišli i pekné teplé letné dni. Vtedy však koza zabudla na priateľstvo. Raz sa ovca pásla na brehu rieky. Koza na ňu zo svahu hádzala zem.

– Kto to na mňa hádže zem? – pýtala sa ovca.

– Ja, tvoja pani, koza, – odpovedala koza.

Večer si koza ľahla do stredu ovčiarne a ovci povedala:

– Nepribližuj sa ku mne, páchneš, je mi z teba na vracanie, – a nepustila ovcu blízko seba.

Pominuli pekné teplé dni, prišla studená zima. Ale vtedy už koza nemala odvahu na to, aby sa zohriala v blízkosti ovce. Ležala v tmavom kúte ovčiarne a triasla sa od zimy. Ovca začula drkotanie.

– Kto je tam? Kto sa trasie v tmavom kúte? – pýtala sa.

– Ja, tvoja nešťastná koza, – odpovedala koza.

– Ak ťa pustím vedľa seba, budeš vracať, smrdím, – povedala ovca. Potom vyšla z ovčiarne a ľahla si do bieleho snehu.

 

Tatárska ľudová rozprávka

 

Slovník/Szótár

ovčiareňakol

pritúlil sahozzábújt

stádonyáj

návrhjavaslat

pásla salegelt

svahpart, lejtő

páchnebűzlik

začula meghalotta

triasla sareszketett

drkotanievacogás

 

Fordította Szigeti Éva

 

Balázsy Géza rajza