Egy szombati napon, amikor Mukinak még arra  is volt ideje, hogy kitalálja, mit készítsen neki az anyukája uzsonnára, sok töprengés után végül is kakaós kalácsot kért kakaóval. Az anyukájának azonban ez az ötlet nem igazán tetszett.

− Nem lehetne inkább citromos limonádé és eper? Emlékszel, megbeszéltük, hogy több gyümölcsöt eszünk, mert a gyümölcs nagyon egészséges – mondta.

− Akkor kérhetek most kakaót? – alkudozott Muki.

− Kérhetsz, de kevés cukorral. És kapsz mellé rozskenyeret sajttal meg egy epres joghurtot, mert a doktor bácsi szerint a növésben lévő csontjaidra is gondolnunk kell. A csontok pedig leginkább a sajtból és a többi tejtermékből kapják a szükséges tápanyagokat, főleg a kalciumot az erősödésükhöz.

− Jó! Ebédre pedig lehet túrós tészta tejföllel, hogy boldogok legyenek a csontjaim – örült meg Muki.

 

A tejben levő tápanyagok ‒ a vitaminok, zsírok, cukrok mellett ‒ nagyon fontosak számunkra a benne levő ásványi anyagok, főleg a kalcium. Hogy erős és egészséges legyen a csontozatunk, a szervezetünknek naponta szüksége van kalciumra, amihez legegyszerűbben a tejből és tejtermékekből juthat hozzá.

 

Ebben maradtak. A sokféle tejes és gyümölcsös étel mellé aztán Muki anyukája még epres piskótatekercset is sütött. Ugyanis vendéget vártak, Muki nagynénjét, aki nem ehet tejet, sem más tejterméket, mert a szervezete nem tudja megemészteni.

− Akkor az ő csontjai nem boldogok − állapította meg Muki.

− Dehogynem, csak jobban oda kell figyelnie a nagynénédnek, hogy mit eszik. Tej helyett például rizs- meg kókusztejet, ami mind nagyon finom − mondta az  anyukája.

Ezután persze Muki is kókusztejből kérte a délutáni kakaóját, és előre örült, hogy új finomságot próbálhat ki.

 

  

 

Gyümölcsös túrókrém négy főre

 

Hozzávalók:

250 g, azaz egy kocka túró, 2 dl, azaz egy kis doboz tejföl, 4 csapott evőkanál cukor, fél citrom leve, két marék eper.

 

Az epret mosd meg és darabold fel. A túrót egy tálban villával kissé törd meg és keverd össze a tejföllel, cukorral, a fél citrom levével. Ha nem elég édes, adj még hozzá egy kanál cukrot, de ne vidd túlzásba! A felvágott epreket oszd el négy pohár vagy fagyikehely aljára és kanalazd rá a túrókrémet.

 

Jó étvágyat!